Rasztaszafari

Hailé Szelasszié

Utazásunk 1892. július 23-án kezdődik, Etiópiában, amikor is Hailé Szelasszié, teljes nevén „ő császári felsége Hailé Szelasszié, Júda törzsének hódító oroszlánja, az etióp Királyok Királya és Isten választottja” megszületik. A nemes uralkodóházi vérvonal az (elsősorban arab) hagyományok szerint Síba királynőn át, egészen Salamon és Dávid királyokig vezethető vissza. Hailé Szelasszié királysága meglehetősen rövid ideig tart; mindössze két évig. Ezután 1930. április 3-án Etiópia császáraként folytatja fejedelmi pályafutását. Lehetséges, hogy saját döntései eredményeképpen válik majd meghatározó szereplővé, mind az etióp mind az afrikai történelemben, mindenesetre dicső felmenőinek köszönhetően, a térségben már ebben az időben is a visszatért bibliai messiásként tekintenek rá többen, leginkább a raszták...

‍

A rasztafariánus mozgalom

Szelasszié császárságának kezdetét Jamaicában többen egy jóslat beteljesedésének értelmezik, s ennek következtében megalakul egy vallásos csoport, mely magát a – császár polgári neve után – „Rastafarians”-nak nevezi. Ez a csoport hiszi, hogy a feketék az ősi izraeliták reinkarnációi, hogy Szelasszié az élő isten, hogy Etiópia a mennyország, hogy Jamaica a pokol, valamint, hogy a feketék a fehéreknél magasabb rendűek. A rasztafári vallás tagjai abban reménykednek, hogy a császár a közeljövőben kezdeményezni fogja a visszavándorlásukat Etiópiába, amely bejelentésre még 1966-ban sem kerül sor, amikor Szelasszié Jamaicába látogat. Jelenlétével megörvendezteti többszázezres „rajongótáborát”, majd visszatér hazájába, hogy 1975. augusztus 27-én, hatalom nélkül, megalázottan hunyjon el. Halála nem okoz különösebb csalódást a rasztáknak, akik egész egyszerűen nem hajlandóak elhinni, hogy halandó istenük elköltözött. Jelképeiket, kijelentéseiket ezt követően sem hagyják elveszni, sőt még határozottabban vállalják fel hitüket, mely egyebek mellett feltűnő kinézetükben mutatkozik meg. Raszta frizurájuk például a Bibliából, a III. Mózes 21. fejezetének 5. versszakának sajátos értelmezéséből ihletődött:

„Ne nyírjanak kopaszságot a fejükön, szakálluk szélét le ne messék, és a testükbe vágásokat ne vágjanak.”

Kannabisztikus látomások

A rasztafári mozgalom talán legmeghatározóbb eleme és egyben jelképe azonban nem a követők külsőjén figyelhető meg (közvetlenül), mivel az leginkább csak egy eufórikus állapotban tükröződik rajtuk. Igen, egy kétes, öntudatlan állapotban, amit egy bizonyos marihuána nevezetű növény fogyasztása vált ki bennük. Az indiai rasztahajú aszkéták több száz éve szívnak kannabiszt, és a több ezer indiai hindu bevándorlása óta terjesztik ezt a kultúrát Jamaicában. Hitük szerint a fű szívása bibliai szentség és segíti a meditációt és a vallásos szemléletet. A marihuána egyes fajtáinak élénkítő hatása van, szerintük a fű ezen tulajdonsága elősegíti a tudatosságot, a békét és közelebb viszi őket Istenhez.

‍

Bob Marley színre lép

Mégis miképpen sikerült ennek az abszurd vallási mozgalomnak világméretű ismeretségre szert tennie és miképpen talált újabb és újabb követőkre a XX. század második felében? A válasz: a zene hatalma. A 60’-as években virágkorát élő beatmozgalom és a hippikultúra közösen figyel fel a raszták sajátos vallási hitére és az ekkor, ebben a miliőben színre lépő elementáris tehetségre: Bob Marley-ra. A zenészre, aki keresztényként nevelkedett, korábban gospel darabokat írt és adott elő. Mindezek tudatában felettébb furcsának hathat, hogy ugyanez a személy, az ’60-as évek végén a rasztafariánus mozgalom emblematikus alakjaként emelkedik fel. Bob Marley megismerteti a világgal a reggae műfajt, ami sokak fejében összekapcsolódik a rasztákkal, mivel a mozgalom nagyon erőteljes hatást gyakorolt a reggae számos kiemelkedő zenészére.

Kialakult a műfaj kifejezetten rasztafári változata is: a roots reggae, amely a reggae spirituális ágazatát képezi, és a raszták világképéből építkezik. A reggae számok a rasztafarinizmuson kívül más témákat is felölelnek: ilyen például a szerelem, a szexualitás, és gyakran a társadalom kemény bírálata. Marley naprakész zenei stílusa mellett életvitelével, öltözködésével, filozófiai mélységű gondolataival és megnyerő mosolyával hódítja meg a beatnemzedéket. Többen, a divatos vallás követőivé válnak, olyan emberekké, akik saját bevallásuk szerint pozitívan állnak az élethez, előszeretettel foglalkoznak komoly dolgokkal, és akik általában nagy aktivitással vesznek részt békés tüntetéseken, a fű legalizálásának érdekében. 

A rasztafariánus mozgalom okozta káros hatásokat az utókorra és a jelenlegi társadalmakra még napjainkban sem lehet pontosan felmérni, az azonban egyértelműen kimutatható, hogy borzalmas következményei vannak a jelenségnek, amikor egy egész nemzedék választja a gyönyört és válik hedonistává, ahogy az az 1960-as és ’70-es években bekövetkezett.

Utazásunk ezennel itt véget ért. Reméljük minden kedves Olvasó érdekesnek találta ezt az egyedülálló barangolást, az afrikai történelem és kultúra valláscentrumaiban: Etiópiában és Jamaicában!