Ballagás Toszkánában

Interjú Azzurra Ottavianoval

Készítette:

Fabini Anna

No items found.

Múlt héten, mikor az egyik Sienában élő ismerősömmel, Azurrával beszélgettem, nagyon érdekes dolgokat mesélt arról, hogyan tölti utolsó gimnazista napjait, valamint arról, hogy Olaszországban milyen utasításokat rendeltek el az érettségivel kapcsolatban.

Milyen a járványhelyzet Sienában? 

Már sokkal jobb, mint pár hónapja! Mivel a mi tartományunkban, Toscanában nem sokan kapták el a vírust, már mi is a második fázisban tartunk, ahogy a legtöbb ország. A boltok többsége kinyitott, de még hivatalosan nem lehet összejönni ismerősökkel, ezért kénytelen vagyok ,,futás közben” találkozni a barátnőimmel. 

Mi volt számodra a legnehezebb a karantén alatt?

Természetesen a tanulás, hiszen nemsokára érettségizek, és sokkal nehezebb volt a tanárokkal személyes kapcsolatot kialakítani. Ezenkívül nagyon sajnáltam, hogy az elején, amikor még a tanároknak is új volt ez a helyzet, csak írásbeli beadandókat adtak, pedig én jobban szeretek szóban felelni. Szerintem sokkal gyakorlatiasabb és a munkahelyen is főleg beszélni kell majd. És persze teljesen más videóhívásokon keresztül együtt készülni...

...Nemsokára? 

Igen, minden az utolsó pillanatokban derült ki, de az olasz állam végül eltörölte az írásbeli érettségit és csak szóbelire kerül sor, néhány hét múlva. Bár azzal kapcsolatban is nagyon sok korlátozást hoztak, mivel az előző években megengedték, hogy az érettségi alatt bárki bent legyen...

Mármint a folyosón?

Nem, bárki és bármennyi ember velem jöhet be, a terembe! De most csak egy embert engednek be, tehát a szüleimnek most ezen kell összeveszniük...! (nevet)

Hogyan szoktátok megünnepelni az utolsó évet?

Nálunk nincs PROM, se szalagavató, hanem az érettségi előtt elmegyünk együtt vacsorázni a tanárokkal, eszünk egy pizzát és sok szerencsét kívánunk egymásnak. Sajnos ezt idén hiába próbáljuk megszervezni, nem valószínű, hogy meg tudjuk valósítani a korlátozások miatt.

És te hogyan tervezed megünnepelni miután túl vagy a szóbelin?

Legszívesebben elmennék a tengerhez, ami hozzánk nincs is messze, de ott is olyan szabályokat hoztak, hogy például nem napozhatsz, hanem csak fürödhetsz, aztán gyorsan haza kell menned. Ezért valószínűleg itthon a családdal ünnepljük, lehet hogy elmegyünk egy étterembe…

Sok sikert kívánunk az érettségihez!

Ezek is érdekelhetnek