Surjányi Szellő Olívia
Széthullott a Szovjetunió, megtörtént a rendszerváltás. Ezzel vége a szocializmus éveinek. Legalábbis a történelemkönyvekben ezt olvassuk… Egy azonban biztos: George Orwell Állatfarm című regénye napjainkban újra aktuális!
Orwell, valódi nevén Eric Arthur Blair azon írók egyike volt, akik nem csak korukat tudták megszólítani műveikkel, (habár az Állatfarm valódi népszerűségre csak évekkel megjelenése után, az 1950-es évek végén tett szert) hanem olyat tudtak alkotni, amely még napjainkban is nagyot szól. Könyve a második világháború éveiben íródott. Ugyan Ő tündérmeseként kategorizálta, de valójában inkább egy társadalomkritikának tekinthető.
A történet egy felszínes olvasó szemével nézve valóban nem több, mint egy tragikus mese, amelyben a tanya állatai, elűzve részeges és keménykezű gazdájukat egy új „rendszer” kialakításába fognak, ami persze szörnyű módon valósul meg.
A könyv azonban egyértelműen egy szatíra, jelképes szereplőkkel, jelképes eseményekkel. Bár Orwell maga is baloldali beállítottságú volt, célja a szocialista rendszer gonoszságának, nevetséges és egyben siralmas képmutatásának leleplezése volt. Nem csoda hát, hogy a kommunista országokban azonnal be is tiltották, és egyes országokban még máig sem jelenhet meg e könyv.
Nézzük hát meg, hogy miért jelentett ekkora botrányt Orwell „tündérmeséje”, mit jelképezhetnek az egyes szereplők és események.
Mr. Jones, az alkoholista, kegyetlen farmer azonosítható II. Miklóssal, Oroszország utolsó cárjával, de általában jelképezi a dőzsölő, népükön zsarnokoskodó egyeduralkodókat is, akik ellen főként a liberális oldal folytat kemény harcot. Ezt az oldalt képviselik a könyvben az állatok, elsősorban a disznók.
A forradalom alapjául szolgáló ideológiát a könyvben az öreg, díjnyertes, fehér kandisznó, az Őrnagy fogalmazza meg, aki összehívva a farm állatait, elmondja nekik álmát a forradalomról. Ez a „bölcs” és tekintélyes disznó kétségkívül Karl Marxot jelképezi, a teljes egyenlőség és az osztály nélküli társadalom megálmodóját. Egyúttal Lenin jelképe is, akinek a marxista tanok továbbfejlesztése által megszült ideológiái vezettek a forradalomhoz, és a feudalista Oroszország felszámolásával a szocialista rendszer, későbbiekben diktatúra kialakulásához.
Az Őrnagy halála után a többi disznó veszi kezébe a dolgokat, közülük a Napóleon, és a Hógolyó nevezetűek a legkiemelkedőbbek. Napóleon Sztálin szerepét tölti be a történetben, míg Hogolyó Trockijra emlékeztet. Ők ketten vezénylik le a sikeres forradalmat az ember ellen. Egymás vetélytársai, hiszen mindkettőjük célja a farm irányítása. Míg Hógolyó szenvedélyes értelmiségi, és igencsak megnyerő szónok az állatok körében, addig Napóleon a radikális és erőszakos oldalt képviseli. Később Napóleon a kutyáival elűzik Hógolyót a farmról, ahogy az az általuk jelképezett politikusok esetében is történt.
Napóleon rendszere azonban egyáltalán nem követi az Állatfarm törvényeit. Bár a törvény szerint minden állat egyenlő, mégis mindenkinek keményen kell gürcölnie, míg a disznók csak irányítanak és élvezik a jólétet. Házban laknak, és ember módjára élnek, megmanipulálva az erre vonatkozó tilalmakat. Napóleon semmiféle ellenvetést nem tűr, ha valaki ellenszegül, erőszakos módszereket sem fél bevetni, hogy engedelmességre bírja a lázadókat.
A naiv és könnyen befolyásolható állatokat Napóleon szónoka, Süvi könnyen meg tudja győzni azzal, hogy minden, ami történik, az ő érdeküket szolgálja. „Napóleonnak mindig igaza van” hangzik el sokszor a rendszer mellett igencsak elkötelezett igás ló, Bandi szájából. Amikor pedig már nehéz ideológiákkal alátámasztani a disznók igazát, akkor a bárányok fognak bele a „négy láb jó, két láb rossz” mottó bégetésébe.
A könyvben minden karakter egy-egy társadalmi réteget jelképez. Bandi az elkötelezett munkásréteget, Rózsi, a másik ló az értelmiségieket, a bárányok a könnyen befolyásolható és fanatizálható köznépet, a tyúkok az üldözött gazdag parasztokat, Süvi pedig a manipulatív sajtót juttatja eszünkbe. Malvin, a költő disznó a szocialista hatalomnak hódol be, a macska a minden rendszerben túlélő talpnyaló réteget szimbolizálja, míg a kutyák a rendszernek nevelt polgárok jelképei, akiket az állam saját céljaira használ fel.
De itt van Mollie, a felsőosztályt jelképező, kockacukron élő fehér kanca is, aki nem csak barátkozik az emberrel, hanem el is hagyja a farmot. Szintén nagyon érdekes karakter a gazda kedvence, a Mózes nevű holló, aki a „Kandiscukor Hegységről prédikál”. Ő a tradicionális egyházat jelképezi, ami igencsak összefonódott a hierarchiával, ezért Mózeshez hasonlóan ellenzi a forradalmat, majd később inkább maga is megpróbál beilleszkedni, hasznot húzni az új rendszerből. Orwell az öreg szamárral, Benjáminnal azonosul, aki egy rendszerben se hisz, mindenre emlékszik, mindent átlát és pesszimista.
Azonban nem csupán a kommunizmusra emlékezhetünk vissza Orwell sorait olvasva, hanem sajnos korunkról is igen hiteles képet fest a könyv.
A mi Őrnagyunk, Marx ideológiái máig is megdönthetetlen magaslatokként élnek milliók fejében, csak azokra ma már inkább progresszivitásként, polkorrektségként vagy éppen antifasizmusként gondolunk. Ma is általános a lázadás, azonban már nem csak az elnyomó hatalom ellen tiltakoznak, hanem minden ellen, ami tekintélyen vagy magántulajdonon alapul. E propaganda hatására már olyanok is elnyomottnak érzik magukat, akiknek ez korábban soha nem jutott volna eszükbe. Pont mint a farm állatai, akikben szintén csak akkor tudatosult, hogy milyen rossz sorsuk van, mikor meghallgatták az Őrnagy forradalmi eszméit.
Sőt ha visszaemlékezünk a bűnbeesésre, a kígyó is ezt a módszert alkalmazva állította maga mellé az embert Istennel szemben. Istent zsarnokként állította be, holott valójában maga nyomja el azóta is az emberiséget. A jelenség tehát nem új, végigkíséri a történelmünket. Az emberek elnyomva érzik magukat, ezért az épp aktuális hatalmat okolják, gyorsan fel is számolják, majd egy hasonló, de általában még gonoszabb diktatúrát hoznak létre.
A történelem újra és újra ismétli magát, csak éppen a szereplők másak.
A regény legmegrázóbb fordulata, amikor az állatok arra lesznek figyelmesek, hogy a disznók ruhában, két lábon járnak. A régi mottó módosul: „négy láb jó, két láb jobb”. A disznók létrehoznak egy ugyanolyan rendszert, mint amely ellen egykor ők lázadtak fel, még az Állatfarm nevet is visszaváltoztatják az eredeti Major névre.
Orwell ezzel zárja a történetet:
„Az állatok a disznókról az Emberekre, az Emberekről a disznókra néztek, (...) és már nem tudták megmondani, melyik az Ember, és melyik a disznó.”
Valóban, nehéz már különbséget tenni a „demokrácia” és a diktatúra 21. századi formái (pl. a bíróságok túlhatalma, vagy az eltörlés kultúrája) között. Bár a média ma is mindent megtesz, hogy a propagandával ezt elhallgattassa, de hiába mondjuk, hogy szabad világban élünk, ha úgyis mindig a progresszív oldal akarata teljesül. (Gondoljunk csak az amerikai elnökválasztásra). Persze, mindenki egyenlő, csak éppen azok nem, akik nem értenek egyet velük. Így módosult át az Állatfarm alaptörvénye is arra, hogy „minden állat egyenlő, de egyes állatok egyenlőbbek a többinél”.
