A nemzet ébresztője

220 év telt el azóta, hogy Vörösmarty Mihály napvilágot látott és nem sokkal később egy időtálló irodalmi örökség megteremtésével történelmünk kiemelkedő alakjává nőtte ki magát. Sokak állítása szerint a mai napig ő a magyar romantika legnagyobb vezéralakja.

Életének első szakaszát vidéken töltötte, majd Pestre kerülése után, édesapja halálával ínséges korszak köszöntött rá, ami kisebb nagyobb mértékben haláláig kísérte.

De mégis mit tett, ami méltó az emlékezésre?

Felvilágosult gondolkozóként a béke, a tudomány elterjedése és az emberek közti egyenlőség híve volt. Szerepet vállalt Kossuth Lajos ellenzéki pártjában, ahol állami szuverenitást követelve nyíltan elutasították a Habsburg uralmat. Azonban a '48-9-es forradalom és szabadságharc leverésével, az osztrák megtorlás elől kellett menekülnie. Életének végső szakaszában, egy vesztes csata terhével a lelkén, visszatért gyökereihez és vidéki gazdaként tengette hátralévő napjait feleségével és négy gyermekével.

Politikai pályafutása meglehetősen tragikus, mivel élete nagy részét egy olyan Magyarország felé való vágyódásra áldozta, amit sokan a jelenkorban nem becsülnek meg eléggé. Irodalmára és világnézetére mindig is jellemző volt a nagy magyar ősök tisztelete és az az egészséges nacionalizmus, amit mostanra sokan természetes viselkedési formának tartanak. Sokszínű, rendkívüli, szónokias stílusára igen hamar felfigyeltek és a pesti irodalmi életbe kerülésével egyre nagyobb tekintélyre tett szert. Elsők között választották be a Magyar Tudós Társaságba, része volt a nyelvészeti osztálnyak is, ahol többek között Shakespeare műveit fordította magyarra és népszerűsítette.

Felelősnek érezte magát a jövő formálásában. Filozófiai elmélkedései, mély gondolatai is a haza iránti hűségét tükrözték.

„Mi dolgunk a világon? küzdeni
Erőnk szerint a legnemesbekért.
Előttünk egy nemzetnek sorsa áll.”
(Gondolatok a könyvtárban, 1844)

Életének talán legkiemelkedőbb műve a Szózat. Ma már közismert, ez azonban nem volt mindig így. A mű keletkezése után 11 évvel, népünk egy másik kimagasló személyisége, Petőfi Sándor így fogalmazott:

„Te voltál a nemzet költője?
Te írtad azt a Szózatot,
Mely szólt egy országnak szivéhez?...
Azt most már szétszakíthatod,
Mert hieroglif lett belőle,
Amelyet senki meg nem ért. –
Nem én tépem le homlokodról,
Magad tépted le a babért.”
(Vörösmartyhoz, 1848)

Petőfi felháborodásának oka, hogy Vörösmarty a nemzetgyűlésen a magyar katonaság kérdésében nem mert radikális álláspontot foglalni. Ettől még hiteles embernek tartották, mivel műve már akkor közkedveltségnek örvendett, pionír munkája pedig nagy jelentőséggel bírt. Vörösmarty kockázatos időkben írta meg a Szózatot, de bűnösök közt cinkos lett, aki néma maradt. A mű üzenetként szolgált a magyarság számára, felszólítás, hogy a megalkuvás nélküli szabadság mindennél fontosabb. Persze voltak akik nem jósoltak nagy jövőt a magyar nyelv fennmaradásának  – az ettől való félelem a műben is megjelenik: „Vagy jőni fog, ha jőni kell, // A nagyszerű halál” – meglehet, hogy ez is szerepet játszott a dacos magyar mentalitású válaszban és a megmaradásért küzdő kitartó harc kimenetelében. De a remény, egy dicsőséges korszak felé vágyódás sok embernek adott erőt.

„Még jőni kell, még jőni fog
Egy jobb kor, mely után
Buzgó imádság epedez
Százezrek ajakán.”
(Szózat, 1836)

220 év elteltével is van aktualitása a gondolatainak és a világ történéseit figyelembe véve ma is sokat tanulhatunk a hozzá hasonló, úttörő munkát végző emberek sikereiből és hibáiból.

‍