„Úgy láttam, a zene minden mozzanata átment”

 „Mi azért kezdtünk zenélni, mert beleszerettünk a zenébe.” – Állítja Hamar Dániel. Mint megtudjuk, az 1973-ban alakult zenekar először egy táncházban működött, ahova ügynökök is rendszeresen ellátogattak, hogy figyelemmel tartsák az ottani fiatalokat. 

„Nem szerették, ha sok fiatal van egy helyen. Azt mindenképp ellenőrizendőnek tartották.” – meséli Mihály. „Hozzánk is küldtek megfigyelőket. A mi táncosaink csinos fiatalok voltak népies öltözetben, szütyővel, tarisznyával. Amikor megjelentek az ügynökök, két inges, öltönyös, 25 éves férfi, teljesen kilógtak a sorból, leültek a sarokba és onnan néztek minket. Ekkor a csinos táncos lányok odamentek hozzájuk és táncra invitálták őket. Idővel az ügynökök nem tudtak ellenállni, megtetszett nekik az egész és amikor máskor jöttek, már táncoltak. A végére annyira megszerették a táncházat, hogy a főnökségük visszahívta őket, küldtek helyettük másik kettőt. Szerintem így tanítottuk meg a belügyet is néptáncolni.”

Az 1989-es rendszerváltás után megnyílt az út nyugatra is. „Mindig, amikor jött egy nagyobb felkérés, egy nagyobb dolog, akkor arra felkészültünk, elmentünk, megcsináltuk. Tanultunk a fellépéseinkből és haladtunk előre. Így jutottunk el egy kis holland fesztiválra, ott valaki meghívott minket egy nagyobb fesztiválra, de még mindkét helyen második vonali színpadon játszottunk. Aztán felléphettünk egy elsővonalú színpadon is, majd fokozatosan eljutottunk Londonba.”

A zenekar 12 éve döntött úgy, hogy iskoláról iskolára járva elevenítik fel a fiatalokban a magyar népzene hagyományait. 

„Nekünk az első számú dolog az, hogy élményt adjunk. Az a célunk, hogy az egész élményszerű legyen, nem pedig egy unalmas koncert. Kell egy élmény, és akkor az emberek emlékezni fognak ránk. Ezért döntöttünk úgy, hogy csak iskolaidőben koncertezünk, nincs olyan, hogy visszajön az, aki akar, legyen mindenki itt. Ha az iskola hajlandó miattunk megváltoztatni az aznapi tanrendet, akkor elmegyünk, ha nem, akkor nem. Ennek ellenére három évre sorban állnak előttünk az iskolák. A rendszerünk tehát nagyon bevált.” – foglalja össze Hamar Dániel jelenlegi stratégiájukat. 

Céljuk iránti elkötelezettségüket az is jól mutatja, hogy mikor kedvenc koncertélményükről kérdezzük őket, nem a pompás Carnegie Hall-i fellépésükről mesélnek, sem a rengeteg fesztiválról, hanem a legapróbbaknak tartott előadásaikról: 

„Nekem mindig nagyon tetszik, mikor fellépések után a kicsik oda akarnak jönni, csak hogy hozzánk tudjanak érni. Danival volt az, hogy az egyik gyerek odament hozzá, odanyújtotta a kezét és ezt mondta: ezt neked hoztam! A kezében egy keksz volt, a tízóraija legfinomabb darabja és oda akarta adni neki. Ezek a legkülönlegesebbek.”

Karrierjük tapasztalatai is szóba kerültek, mikor is Mihály a következőt tanácsolta:

„Ha az ember teheti, akkor ahol éppen van, a saját szintjén fejlessze magát. Nem baj, ha egy darabig nem fizetik meg, egyáltalán nem baj. Saját magát csiszolja, és amikor lesz alkalom, meg tud majd a kihívásoknak felelni. Sokan azt hiszik, hogy az a lényeg, hogy protekcióval bejussanak mindenhova. Ez nagyon rossz hozzáállás. Főként annak rossz, akit benyomnak. Lehet, hogy fog csillogni egy-két évig, de még hogyha kívülről működőképesnek is látszik, belül az ember összeomlik, mert érzi, hogy igazságtalanul van ott, ahova benyomták. Vigyázni kell. Lehet, hogy van, amikor az ember nagyot ugrik egy pillanatra, de gyorsan alá kell tenni az épületet, a tudást, mert csak ekkor lesz önbizalma, így mer majd kiállni például a diákok elé. A diákok nagyon kritikusak és ez jó is így. A kisebbek ösztönösen kritikusak. Ha valami nem tetszik nekik, nem lehet arról meggyőzni őket és nekik van igazuk.”

Elmondásuk szerint a koncert előtt kissé aggódtak Auditóriumunk akusztikája miatt. Nem örültek volna, ha a visszhang miatt a koncert élvezhetetlenné válik. Szerencsénkre ez nem így alakult. 

„A hangtechnikusok olyan ügyesek voltak, hogy sikerült kiküszöbölniük a visszhangot, a színpadon teljesen jó volt a hang. A reakciókból pedig úgy vettem le, a nézőtéren is jól hallatszott minden. Azt láttam, a zene minden mozzanata átment. Ebben a műfajban nagyon fontosak a gesztusok. Fontos, hogy az ember tényleg szeresse azt a dalt, amit játszik és át is tudja adni a többieknek, hogy az miért jó. Úgy láttam, hogy ez itt nagyjából sikerült.” – Örvendezik Sipos Mihály, ahogy a beszélgetésünk végéhez érkezünk.  

Rendhagyó énekóra MOL-ban' Muzsikás program ingyenes mindenféle tanintézmény számára, mert a MOL támogatja. Jelentkezni pedig a Muzsikás honlapon, Facebookon lehet.