Szabó Miron
A bibliai őszi ünnepek elmúlásával, a mi Mikulásunkon túl, de még pont karácsony előtt veszi kezdetét egy rendkívül fontos időszak a zsidóság életében: a Fények Ünnepe, avagy más néven a hanuka. Vessünk egy közelebbi pillantást ennek a modern időkben is releváns ünnepnek keletkezéstörténetére, ma is élő hagyományaira, és keresztény vonatkozásira.
A hanuka ünnepének kezdetéhez egészen az ún. intertestamentális korhoz kell visszarepülnünk az időben, vagyis az Ó- és Újszövetség között eltelt párszáz éves korszakhoz. Mint sok más történetet ebből a periódusból, így a hanukáét is apokrif, azaz a Biblia kánonjába be nem került könyvekből ismerhetjük meg közelebbről. Esetünkben pontosan a Makkabeusok 1. és 2. könyvét kell kézhez vennünk, hogy megértsük, honnan is indult a Templom újrafelszentelésének ünnepe.
Miután a makedón Nagy Sándor elfoglalta az akkor ismert világ egy jelentős részét és legyőzte többek között III. Dareiosz perzsa uralkodót is, rövidesen véget is ért üstökösszerű pályafutása. Birodalmát, ami Görögországtól egészen a mai Pakisztánig terjedt, négy hadvezére örökölte – akik természetesen nem tudtak megegyezni a gigantikus terület felosztásakor.
El is kezdődtek az örökösödési háborúk és viszályok a négy királyság között, melyek közül nekünk különösen egy konfliktussorozat fontos most: az egyiptomi Ptolemaiosz és a szíriai Szeleukosz küzdelme. Izrael területe ugyanis pontosan a két nagyhatalom között helyezkedett el: legalább ötször cserélt gazdát 30 év folyamatos háborúzás után. Végül úgy látszott, hogy Jeruzsálem és a térség ptolemaida kézen marad, de a várost Kr.e. 198-ban bevette III. Antiokhosz szeleukida király.
Uralma a zsidók szempontjából keserédesnek bizonyult: bár részleges autonómiát engedett a tartománynak, mellette megkezdte Júdeában – a Nagy Sándor utódállamaiban már jó ideje folytatott kultúrális hullámot – a hellenizálást (a helyi kultúra és vallás tudatos „elgörögösítését”). Ki is alakultak hellenizált zsidó közösségek, akik inkább a görög életfilozófiát követték, mintsem a Tóra útmutatásait.
Bár a változások már ekkor is meglátszottak Jeruzsálemen (épült egy görög gimnázium, amit idővel többet látogattak, mint magát a Szentélyt, ahol egyébként már bálványszobrok is tanyát vertek); a radikális asszimiláció csak a király utódjánál kezdődött el. IV. Antiokhosz Epiphánész egyenesen Zeusz földi megtestesüléseként nézett magára. Hamar ki is adott számos törvényt, ami tiltotta a zsidó vallásgyakorlatot és aki nem tartotta be, annak kínok között kellett meghalnia. Példa erre a híres Eleázár, illetve Hanna és 7 fia: nem voltak hajlandóak Zeusz elé leborulni és disznóhúst enni, ezért kegyetlenül megölték őket.
IV. Antiokhosz rendelete eljutott egy Jeruzsálemtől nem messze fekvő kis városhoz is, ahová még a főváros bevétele után szökött egy Mattatiás nevű ember és családja. Mikor a görög katonák a főtéren felszólították őket egy Zeusz oltáron való áldozásra, Mattatiás és fiai végeztek a katonákkal, majd a hegyekbe menekültek.
Vezetésükkel útjára indult egy egyre növekvő ellenállás a hódítókkal szemben, amit Mattatiás fiának „beceneve” után, a Pörölyről (héberül: makkabi) magyarosan Makkabeus-szabadságharcnak nevezünk. A stafétabotot apja halála után Júdás Makkabeus vette át, ki sikert sikerre halmozott katonai téren, csodával határos módon térdre kényszerítve a Szeleukida Birodalmat, ami a legnagyobb területű és erejű világhatalomnak számított a korban.
Kr. e.164-ben újra zsidó fennhatóság alá kerül a Szent Templom, melyekből Júdás kivitette a bálványszobrokat, helyreállította a papságot és újra felszentelte a Szentélyt – innen a név: hanuka (felszentelés). Itt történt meg a híres csoda is: miután kitakarították a templom területét, kiderült, nincsen elég olaj ahhoz, hogy a menóra folyamatosan világíthasson; csak egy napra tűnt elegendőnek. Másnap reggel azonban mindenki nagy meglepetésére tovább fénylett a gyertyatartó… és így ment ez 8 nap és éjszakán keresztül. Ez a Fények Ünnepének csodája, amire a zsidóság a mai napig megemlékezik a 8 napon át tartott ünnepségen.
Júdás halála után testvérei vették át az irányítást és megalapítottak egy majd’ 130 éves autonóm, független királyságot, ami előbb-utóbb terjeszkedni is tudott és saját pénzérmét veretett. Mindezek mellett – jó kapcsolataik miatt – az éppen napvilágot látó Róma is elismerte az új dinasztiát.
Sajnos azonban az akkor még kicsi itáliai városállam jelentette végül a Makkabeusok által elindított Hasmóneus-dinasztia végét is. Az utolsó hasmóneus királyok idejében vált élessé ugyanis a farizeusok és a szadduceusok szektájának ellentéte (az előző elfogadta a Tórán kívül a szóbeli hagyományt is isteni kinyilatkoztatásként és teljesen a királyok ellen állt fel; míg az utóbbiak csak Mózes öt könyvét tekintették a Szentírásnak, valamint politikailag is a spektrum másik végén voltak).
Ez a konfliktus robbantott ki polgárháborút az utolsó király két fia között s vezette végül is az elgyengült országot római megszállás alá. Mindezek ellenére minden évben megtörtént a Templom felszentelésének ünnepsége Jeruzsálemben. Ott kérdeztek meg többek között egy zsidó embert úgy jó 2000 évvel ezelőtt a téli forgatagban, hogy véletlenül nem Ő-e a Messiás… amire a választ szerintem mi már ismerjük.
Érthető tehát, hogy miért központi eleme a gyertyagyújtás a hanukián (hanukai menórán) ma a zsidóság körében az ünnep 8 napján (ami idén egyébként dec. 10-18-ig fog tartani). Mindez a zsidó nép összetartozására, nemzeti és vallási identitásának erősítésére szolgál, de megemlékezés ugyanakkor a győzedelmes felkelésről, valamint a csodák korszakának újbóli visszaállásáról is. Apropó, csodák… az ünnep alatt szokás a gyerekek között egy pörgettyűvel játszani csokipénzben. Az eredetileg még a diaszpórában készült játékra a következő négy szó kezdőbetűi voltak rávésve: „Nagy Csoda Történt Ott”. A mai, izraeli kiadásán már máshogy hangzik a mondóka: „Nagy Csoda Történt Itt”... ugyanis a zsidó nép ma is él és virul, méghozzá azon a földön, ahol a csodák történtek, történnek és történni is fognak.
