Szigeti Johanán Andor
Lőrincz Lorin
Idén június 4-én volt a trianoni békeszerződés 102. évfordulója, aminek keretein belül az elcsatolt országrészeinken élő magyar honfitársainkkal való összetartozásról emlékeztünk.
Iskolánkban június 3-án (pénteken) került megrendezésre a nemzeti összetartozás fontosságáról szóló tematikus nap, amire két különleges vendég is meghívást kapott. Soós Zoltán, Marosvásárhely magyar származású polgármestere, illetve Hrbáček Noszek Magdolna, Felvidéken élő és tanító egyetemi professzor csatlakozott hozzánk, előadást tartva a határokon túli életről, nehézségekről, továbbá a külhoni szemléletekről. Őket, valamint Magyary Ferenc tagozatvezető magyar tanárt kérdeztük több fontosabb és személyesebb téma kapcsán.
Soós Zoltán, Erdély egyik legnagyobb városának polgármestere, nem gyakran kap meghívást ilyen jellegű iskolai megemlékezésekre, hogy megoszthassa gondolatait a nemzeti összetartozásról.
„Erdélyben nincsenek hivatalos szinten június 4-én megemlékezések, csak magánúton.”
Ennek ellenére az erdélyi magyarok minden szinten megtartják magyarságukat és nemzeti öntudatukat.
Nem csak ebben vannak nehézségek, hanem a sok pozitív tapasztalat mellett a polgármesterségét sem nézi mindenki jó szemmel.
„Szerintem többen drukkolnak annak, hogy bukjunk meg, mint ahányan segíteni akarnak. Természetesen azzal is tisztában vagyunk, hogy 2 év múlva a választásokon lehet, hogy a belügy beleszól és lesz valami, de az a lényeg, hogy mi emelt fővel maradjunk.”
A visszajelzéseket illetőleg pedig szintén megoszlanak a vélemények mind az országban, mind a városban.
Soós Zoltán elmondásai alapján van egy olyan réteg Marosvásárhelyen, akiket zavar, hogy magyar származású a polgármester, viszont alapvetően eredményesnek mondható polgármesteri hivatala, hiszen sikerült kibékíteni a magyar és román közösséget.
„Az együttélés az egy mindennapos történet, az a lényeg, hogy legyenek közös élmények. Ha az emberek együtt ünnepelnek és együtt szórakoznak, akkor is épül a közösség: közösek a gondok és ugyanúgy közösek az örömök is.”
Ezen kívül a család a legnagyobb összekötő erő.
„Családokban is nagyon sok a vegyes házasság. Ez köt össze minket. Erdélyben ritkán kérdezik meg az embert, hogy milyen nemzetiségű, vallású, mert annyira sok van, hogy nem mérvadó.”
Mindent összevetve egyáltalán nem rossz a két, azaz több nemzetiség közössége és együttélése. Diákjainknak pedig ezt üzeni:
„Tapasztaljátok meg és menjetek el ezekre a csodálatos helyekre Felvidékre, Erdélybe. Olyan tapasztalatokkal, érzelmekkel gazdagodtok, amiket meggyőződésem, hogy egy budapesti közeg nem tud nyújtani. Ezt ott lehet csak átélni, máshol nem is tudjátok.”
Noszek Magdolna Nyitrán, Szlovákia egyik legnépesebb városában tanít egyetemi tanárként. Nyitra egyetemi város, emiatt nem csak magyar és szlovák, de rengeteg ezektől eltérő országból származó diákot is tanít, és a tanszékben is így oszlanak meg az oktatók nemzetiség szerint.
„Ha én ott vagyok egy tanszéki gyűlésen, akkor ott ül a cseh; a szlovák; a magyar és a lengyel szakember, ahol véleményt cserélünk, és megpróbáljuk megteremteni a békés együttélést. Az értelmiségi rétegben többnyire azt tapasztaltam, hogy a szlovák szakemberek is készséggel nyújtják kezüket. Nincs az a felhang, hogy ők többek.”
Amikor szlovák körben tanárnak jelentkezett, magyar származásának magabiztos felvállalásával vívta ki magának a tiszteletet.
„Azért tiszteltek, mert föl merem vállalni a nemzetiségemet, föl merem vállalni azt a többletpontot, ami egy kisebbségi léttel jár.”
Tanárként a nehézségek közé tartozik a tény, hogy a történészek alapvető történelmi igazságokat ferdítenek el a tankkönyvekben, de szerencsére erre is van megoldásuk.
„Ferdítésekkel elhalmozva írták meg a történelem könyveket, de ezt békésen elhárítottuk azzal, hogy a helyi magyar történészek írtak egy kiegészítő tankönyvet. Ebből tanítunk a kötelező tankönyv mellett.”
A diákok részéről sincs tapasztalat nemzetiség miatti megkülönböztetésre, hisz köreikben is jellemző az etnikai sokszínűség. Ezzel kapcsolatban következtetett Noszek Magdolna egy másik nagyon fontos tényre:
„Függetlenül attól, hogy magyar a diák vagy szlovák, a legnagyobb kötődést a szülőföld jelenti. Az ország nem egyenlő a haza fogalmával, a haza a szülőföldben teljesedik ki.”
Az összetartozásról való megemlékezés egy rendkívül fontos része a magyar nemzeti öntudatnak.
„Ünnepeket azért tartunk, mert ezek valamilyen módon kifejezik a közös gondolkodást”
– fejtette ki lapunknak Magyary Ferenc, a megemlékezés lebonyolítója és az iskolánk Határtalanul útjainak egyik főszervezője.
„Az emberi lélekhez hasonlóan nemzeti lélek is van, aminek a célja a traumák feldolgozása és a továbbélés biztosítása, így ez az esemény évről évre egy pszichológiai kezelés.”
Ha visszatekintünk a történelembe, láthatjuk, hogy ezek a “kezelések” olykor félresikerültek, rossz irányba sodorva országunkat, ha például arra gondolunk, mik voltak a legmeghatározóbb tényezők abban, hogy Magyarország a hitleri Németország mellé sodródott a II.világháborúban.
“Mi határozottan arra törekszünk, hogy ne sérelmi szempontból, hanem egészségesen tudjuk megközelíteni az ország szétszakítását, és alapvetően nem a területek visszacsatolásáról beszélünk, hanem arról, hogy a magyarság szabadon élhessen kisebbségként ezekben az országokban.”
A külhoni magyarság helyzetének diákokkal való megismertetésében rendkívül sokat segített az iskolánkban 2014 óta megszervezett Határtalanul program, melynek keretében eddig több mint 800 diák tudott megismerkedni a határainkon túli honfitársaink nemzetépítő munkájával és azokkal a nehézségekkel, amikkel nap mint nap szembe kell nézniük az itt élő magyaroknak a hagyományok és a magyarság fenntartásáért.
„Ezeknek az utaknak nagyon erős szemlélet formáló ereje van, és máshogy látja a világot az ember, mikor a végére ér.”
Sokakban felmerülhet a kérdés, hogy miképp tudnának még szavazati joggal sem rendelkező diákok segíteni ezen honfitársaink életén. A választ Mezei János Csíkszereda volt polgármesterétől idézve halhattuk:
“A magyar diákok a legjobban úgy tudnak segíteni, ha elmennek ezekre a helyekre azzal a tudattal, hogy mi most hazamegyünk, és onnan már megy minden magától.”
Ezeken az utakon nem csak megismerjük az ottani szokásokat és életet, hanem erős kapcsolatok is kialakulnak, melyek rengeteg jó lehetőséget biztosítanak a további együttműködésre. Kérdésünkre válaszolva a tanár úr kifejtette, hogy egyik ilyen kapcsolódási pont a kereszténység és annak a képviselete.
„Amikor megyünk nem csak a természetes állapotunkban megyünk oda, hanem a szellemi állapotunkat is visszük. Ha aranyunk és ezüstünk nincs is, a krisztusi természetünkön keresztül tudunk adni valamit, ebből kifolyólag a kereszténység képviselete a nemzetépítés legfontosabb része.”
