Izrael őrzője: MÓSE DAJÁN

Móse Daján 105 évvel ezelőtt született, az egyik elsőként alapított, Degani nevezetű kibucban, Izraelben. Már 14 évesen csatlakozott a Haganához, a földalatti zsidó szervezethez, amely illegalitásban működött.  Tevékenysége miatt később letartóztatták. A börtönből 1941-ben szabadult és azonnal csatlakozott a nácik ellen harcoló brit hadsereghez. Többször kérelmezte áthelyezését, mivel mindenáron a fronton akart hadakozni, nem pedig egyhelyben állomásozni, ahogy azt több brit alakulat is tette.

Jellegzetes szemkötőjét legelső csatájában szerezte, mialatt a Vichy-Franciaország (vagyis a franciák nácikkal kollaboráló kormánya) fennhatósága alatt álló Libanon és Szíria területén harcolt. Dajánt azonban nem a második világháborús tettei tették híressé, hanem azon csatasorozatok, amelyeket szeretett hazájában, Izraelben vívott.

Az 1967. június 5-étől 10-éig tartó időszakot az izraeli történelemben csupán a „csodák hat napjának” szokás nevezni. E racionálisan szinte megmagyarázhatatlan hadiesemény egyik tábornoka volt Móse, akinek zseniális parancsai nélkül a „lehetetlen vállalkozás” (vagyis, hogy Izrael megvédje magát Egyiptommal, Libanonnal, Szíriával, Irakkal és Jordániával szemben) még nehezebb lett volna.

1967. május elején Egyiptom blokád alá vette az Akabai-öböl bejáratát, majd megállapodást kötött több arab országgal. Sukairi (a palesztinok akkori vezetője) a zsidók tengerbe szorításával fenyegetőzött – a ’48-as függetlenségi háború megismétlődni látszott. Június első hétfőjén megkezdődött a hatnapos háború. A hadügyminiszteri posztot megszerző Daján azonnal átvette az irányítást – és farkasszemet nézett négy, Izraelnél hatványozottan erősebb arab állammal. Katonai zsenialitása abban rejlett, hogy képes volt megújítani hadászati elgondolásait, tanulni hibáiból. Nem sablonokat követett, és nem engedte megismétlődni korábban elkövetett taktikai hibáit, meglepetésszerű támadásaival pedig porig alázta az egyébként sokkal felkészültebb és jobban kiképzett ellenfelét. Alapelve – amelyet katonáiba is belesulykolt – abban állt, hogy nincs más választás, a fennmaradáshoz gyorsan és hatékonyan kell cselekedni. 

Amellett, hogy kiváló katona volt, remek diplomáciai érzékkel is rendelkezett. A háború kitörésének délelőttjén valójában már a hadügyminiszter rendelkezésére álltak az első átütő siker hírei, arról, hogyan semmisítették meg az arab légierőt. Daján azonban rádióbeszédében a légierő „elkeseredett küzdeleméről” beszélt. Ráadásul az arab adók, szokás szerint saját elsöprő győzelmükről harsogtak. Manőverével sikerült felhívnia a világ figyelmét a „Dávid és Góliát” harcra, a nemzetek szimpátiája pedig Izrael felé irányult. Amikor Jeruzsálemben a visszafoglalt Siratófalhoz látogatott, Daján az ősi szokás szerint papírdarabkára írta kívánságát, úgy helyezte el a kövek hasadékában. Nyilvánosságra is került az óhaj: „Uralkodjék a béke Izraelben!” 

Habár a hatnapos háború végül Izrael elsöprő győzelmével ért véget, a hőn áhított béke nem jött el. Móse következő harca a Jom Kippur-i háborúban következett el, 1973-ban. A váratlan arab támadás nyomán Izrael néhány napra rendkívül nehéz helyzetbe került – főleg mert egy igen fontos ünnep közepén érte őket az atrocitás. Ekkor hangzottak el a következő mondatok Daján szájából: „A helyzet kritikus. Az ország lakosságának joga van megismerni a teljes igazságot. Rövidesen a televízióban fogok szólni a nemzethez.” Golda Meir miniszterelnök azonban megtiltotta, hogy nyilvánosan beszéljen és ezek utáni lemondását sem fogadta el. Végül az arab támadás nem volt képes elérni célját, de a tábornok ebben a harcban már nem aratott elsöprő győzelmet. Dajánt több oldalról keményen bírálták, főleg a hírszerzési hibákért, valamint a nem megfelelő értékelésből következett elbizakodottságáért is. A háborút a „tábornokok csatája” követte, Dajánt még a barátjának számító Ariel Sharon is erősen kritizálta. 

Katonai pályafutása ezek után gyakorlatilag véget ért. 1977 és 1979 között külügyminiszterként bizonyíthatta kiváló diplomáciai képességeit – erre az időszakra esik a békefolyamat is Egyiptommal.
Visszavonult, s a rákos megbetegedése miatt fogyó energiáit kedvenc magánszenvedélyének, a régészetnek szentelte, majd 66 évesen örök nyugalomra tért.
Névadójával (a bibliai Mózessel) pedig volt egy közös vonása: sosem adta fel a harcot…