Koch Emma
1948. május 14. Nyolc órával a brit mandátum lejárta előtt Ben Gurion kikiáltja Izrael függetlenségét. A nép ujjong, megalapul Izrael állama. A történelmi horderejű eseményt az ország minden évben, a héber naptár szerinti Ijár hónap 5. napján ünnepli meg. Az évforduló megnyitója azonban egy természetében teljesen ellentétes emléknap lezárása is.
Kétségtelenül ünneplésre méltó a nap, melyen létrejött a modern Izrael. Bár a zsidó nép évezredekig diaszpórában élt, sosem adta fel a reményt abban, hogy egyszer majd visszatérhet szülőföldjére, ahol újra szabadon élhet. Herzl Tivadar tevékenysége megnyitotta az utat, a Balfour-nyilatkozat kikövezte azt, majd a második világháború borzalmai után nyilvánvalóvá vált, hogy egy zsidó állam megvalósítása elkerülhetetlen. A brit mandátum lejárata, mely 1948. május. 15-én volt esedékes, lehetőséget adott egy független állam létrejöttéhez.
Ahogy azonban a csoda megtörtént, a várva várt ország megszületett, egy érzékeny, a mai napig tartó konfliktus éleződött ki. Szintén május 14-én kitört a függetlenségi háború, a környező arab országok mind fegyverrel protestáltak Izrael ellen. A maréknyi ország lakosai azzal védték hazájukat, ami csak kezük ügyébe akadt az arab-izraeli konfliktus legvéresebb háborújában. A térség azonban továbbra is puskaporos hordóként funkcionál s a számtalan ütközetben katonák ezrei vesztették életüket. Erre való tisztelettel választott el egy napot az izraeli kormány, melyen az országért harcoló, elesett katonákról emlékeznek meg.
Ijár negyedikén, az Emlékezés Napján este nyolckor (a zsidó naptár szerint a napok az őket megelőző este kezdődnek) egy percre megszólal a sziréna, melyet az országban bárhol hallani lehet. Minden megáll. A diskurálók elhallgatnak, a sztrádákon hazafelé igyekvők is megállnak, mindenki néma csendben emlékezik elhunyt rokonaira, ismerőseire, honfitársaira. Még a szemlélődni érkezett turisták is érzékelik a perc komorságát. Az elhunytak közeli hozzátartozói, valamint a hadsereg a következő reggel egy megemlékezésen vesz részt a Herzl-hegyen, itt állnak meg, most két percig, ahogy az országban mindenhol hallható sziréna újra megszólal. Az emberek szívét a hála és gyász sajátos keveréke önti el, elvégre is olyan személyeket idéznek fel, kik az ő biztonságukért, békéjükért haltak meg, de – ellentétben más országok hasonló ünnepével – ezek az emberek a megemlékezők közeli barátai voltak, nem a történelem során nevüket is elvesztett katonák.
Az Emlékezés Napját (Jom Ha’zikaron) eredetileg egy időben ünnepelték a Függetlenség Napjával (Jom Ha’atzmaut), azonban tekintettel a két esemény által felkavart érzések ellentétére, új dátumot kerestek a megemlékezésnek. Így ahogy Jom Ha’zikaron estéjén a ceremónia végszavaként fáklyát gyújtanak, kezdetét veszi a Függetlenség Napjának ünnepe. Az utcák hamar megtelnek fiatalokkal, a tereken zenekarok lépnek fel, a tömegben izraeli zászlókat lengetnek, körtáncok alakulnak. Az ország egyként ünnepli megalakulásának évfordulóját, technikai vívmányait és ugyanazzal a reménnyel tekint a jövőre, mely egyszer megálmodta Izrael államát.
