Általános orvostudományi kar

Takács Anna - SZTE

‍

Mikor jöttél rá, hogy orvos szeretnél lenni?

‍

Általános iskolás koromban édesanyám, aki szintén egészségügyben dolgozik, sokszor ajánlgatta nekem az orvosi pályát. Én jó tinédzserhez méltón behúztam a kéziféket, és teljesen elhatároltam magam ettől a lehetőségtől, mondván, hogy „nem akarok emberekben turkálni”. A tartózkodó hozzáállásom a nyolcadik osztályig tartott, amikor azonban biológia órán az emberi testről kezdtünk el tanulni. A téma azonnal magával ragadott. Nagyon tetszett, hogy megérthettem olyan dolgokat, mint hogy mitől van izomlázunk, hogy hogyan emésztjük meg az ételeket és hogy mennyi mindenre jó a vérünk. Érdekelt, hogy hogyan épülünk fel és, hogy hogyan működünk. Csodálatos, hogy minden sejtnek, minden molekulának megvan a feladata, elképesztő, ahogy mindennek pontosan a helyén kell lennie ahhoz, hogy tökéletesen működjön a nagy egész. Az emberi test csodája lenyűgözött. Elhatároztam hát, hogy a nyelvi év után a biosz-kémia szakot választom. Az első középiskolás biológia órám meghatározó volt. Bár nagyon érdekelt a szakág, kissé bizonytalanul léptem be a terembe, mert nem tudtam, jól döntöttem-e. Egy rövid bemutatkozós kör után Dr. Csókay Katalin tanárnő elmesélte, hogy milyen témában kutat. A rák áttétessé válásával kapcsolatban beszélt. Az első mondatától az utolsóig számomra minden más megszűnt létezni. Minden porcikámmal az előadásra koncentráltam, amit kimondhatatlanul élveztem. Valahogy otthon éreztem magamat. Innentől kezdve nem volt kérdés, hogy milyen pálya felé orientálódok.

‍

‍

Édesanyám ajánlotta először ezt a pályát, de behúztam a kéziféket, mondván, hogy „nem akarok emberekben turkálni”.

‍

És az nem okozott dilemmát, hogy mégis csak az egyik legnehezebb és leghosszabb létező képzésre vállalkozz?

‍

De igen, ez egy nagy dilemma volt számomra, ugyanis tényleg rémisztő belegondolni, hogy mennyi ideig kell még az iskolapadban ücsörögni, ráadásul az orvosi szakmában soha nem lesz vége a tanulásnak; mindig fel kell zárkózni a legújabb kutatásokhoz, módszerekhez. A nyelvis évem miatt számomra még egy évvel hosszabbodtak a dolgok, így a kilencedik utáni nyáron osztályozó vizsgát tettem a tizedikes anyagból, és tizenegyedikesként folytattam tanulmányaimat, spórolva így egy évet. Örülök, hogy megtettem ezt a lépést, szükségem volt rá (bár az osztályomtól nehéz volt elszakadni), ugyanakkor egy év nem a világ, emiatt nem kell aggódni. Rengetegen vannak az egyetemeken, akik később jutnak be, idősebb korukban találják meg, hogy mit akarnak csinálni, vagy csúsznak. Ezekkel semmi probléma nincsen. Ha az ember igazán szereti, amit tanul, és tudja, hogy miért van ott, ahol van, akkor az egyetem hosszúsága és nehézsége legyőzhető akadályokká válnak.

‍

Hogy kerültél a Szegedi Egyetemre? Vannak hátrányai/előnyei a vidéken való továbbtanulásnak?

‍

Alapvetően a Semmelweis Egyetemet írtam az első helyre, hiszen annak van a legjobb híre, viszont az idő múltával egyre jobban húzott a szívem vidékre. Végül úgy döntöttem, hogy a pontszámok alapján teszem sorba az egyetemeket és Istenre bízom, hogy hova kerülök. Néhány ponttal maradtam le Pestről, így Szegedre kerültem. Ez volt a legjobb dolog, ami történhetett velem! Szeged pont hozzám illő város, megtaláltam a helyemet, önállósultam, és nagyon élvezem az egyetemi életet. Nem tudtam milyen lesz, de az Agrosz táborban találkozhattam szegediekkel, akik nagyon sokat segítettek.
Alapvetően a legtöbben Pestre szeretnének bejutni, hiszen az áll az első helyen, a fővárosban van és kétségkívül könnyebb pesti kórházakban elhelyezkedni, pesti diplomával. Én azonban személy szerint jobban kedvelem Szegedet. Kevesebb a versengés, nagyobb az összetartás és mivel a hosszú utazási idők kiesnek, sokkal több idő jut a tanulásra és a szocializálódásra is. A csoporttársak ott laknak 10 perc sétára, tudunk együtt tanulni és programokat csinálni. Szeged gyönyörű, nyüzsgő egyetemi város, de mégis nyugisabb, kisebb és személyesebb, mint Pest - és ez nekem nagyon tetszik.

‍

‍

Néhány ponton múlt, hogy Szegedre kerültem, és ez volt a legjobb dolog, ami történhetett velem!

‍

Fél éve jársz az orvosira. Mennyire indult keményen az egyetemi pályafutásod? Már most belekóstoltatok a nehéz részébe, vagy tartanak még a mézes hetek?

‍

Rendesen be lettünk dobva a mély vízbe, mit ne mondjak… Vadonatúj környezet, tejesen más oktatási rendszer, hatalmas anyagok, szűk határidők és rengeteg felelősség. A középiskolához képest hatalmas szintugrás következik. Az első félév arról szól, hogy szembesülünk a problémákkal, belehelyezkedünk az új rendszerbe, új kapcsolatokat alakítunk ki, saját lábra állunk és újra megtanulunk tanulni. Meg kell reformálni, és át kell szervezni az életünket és a gondolkodásmódunkat. Ez nagyon izgalmas, élvezetes, de sokszor nehéz és fárasztó.
Nagyon fontos, hogy bele kell szokni abba, hogy itt nem tudjuk pontosan, hogy mit fognak számonkérni a vizsgákon. Töménytelen mennyiségű az anyag, meg kell tanulni ráérezni arra, hogy mi lehet fontos. Mindig kérdezhetnek olyat, amire nem tudod a választ, és sosem fogod azt érezni, hogy 100%-osan fel vagy készülve egy vizsgára. Ez már nem az a szint. Mindig lehetne többet tudni. A lényeg itt az, hogy minden tőled telhetőt megtegyél a siker érdekében. A magabiztosság és a jó hozzáállás nagyon fontos. A sikeres felvételivel jött önbizalmadat a fenyegetően föléd tornyosuló akadályok és megoldhatatlannak tűnő problémák porszem méretűre zsugorítják. Innen kell az önértékelésedet helyre tenned. Szükség van az önbizalomra, hinned kell, hogy győzni tudsz, még ha az lehetetlennek tűnik is. Emlékeztetned kell magadat, hogy miért jöttél ide, mi a célod és hogy szereted, amit csinálsz. Nagyon jól jönnek a segítő barátok, akik bátorítani és vigasztalni tudnak a legsötétebb órákban. Ne felejtsd el azt sem, hogy a mennyei hátszél rengeteget segít, mert aki azt küldi, a te harcaidnál végtelenül nagyobb harcokat is megnyert és rendelkezésedre bocsátotta az Ő erejét. Szeret téged, és melletted harcol, nem pedig ellened dolgozik!

‍

‍

Sosem fogod azt érezni, hogy 100%-osan fel vagy készülve egy vizsgára.

‍

Sokan mondják, hogy az orvosi pálya inkább férfiaknak való. Mi erről a véleményed, mi ennek az oka? Indokoltnak látod?

‍

Megértem, hogy miért mondják, az orvosi pálya azonban nagyon sokrétű. Rengeteg szakág és azokon belül is sok lehetőség van. Mindenképp hivatás orvosnak lenni és minden esetben áldozatokat kell hozni egy életen át. Az áldozatok mértéke és típusa azonban változó. Lehet olyan praxist választani, ami mellett egy nő gyerekeket is tud vállalni, de lehet olyan munkát is vállalni, ahol a napi 24 órás készültség elengedhetetlen. Az, hogy ki milyen szintet tud teljesíteni, az egyéni.

‍

Mit üzensz azoknak, akik az orvosiban gondolkoznak?

‍

Azt, hogy ez egy csodálatos terület, tele lehetőségekkel, izgalmakkal, kalandokkal. Ha van rá affinitásod, ha tényleg komolyan fontolóra veszed a dolgot, azt ajánlom, hogy keress olyan embereket, akik orvosira járnak, beszélgess velük, tedd fel a személyes kérdéseidet. Fontos, hogy reális képed legyen arról, ami vár rád. Én is több embert felkerestem korábban és most is többekkel beszélgetek, ez hatalmas segítség. Mintha idősebb testvéreket szereznél, akik mutatják az utat. Ezen kívül, ha van rá lehetőséged, beszélgess orvosokkal. Kérdezd meg, hogy mit csinálnak pontosan, milyenek a hétköznapjaik, és forgasd ezeket magadban. Képzeld bele magadat az ő helyzetükbe és kezdd el kialakítani a jövőképedet. Hajrá!

‍

‍

‍

Szigeti Krisztina - SEMMELWEIS

Mikor döntötted el, hogy orvos leszel? Mik voltak az első jelei, hogy ilyen irányba húz a szíved?

‍

A végső döntést gimnázium tizedik osztálya után hoztam meg egy nyári szünetben. De az, hogy arra húz a szívem, már előtte is meglátszódott, mert magát az orvosi szakmát mindig is nagyra tartottam, bár soha nem ismertem személyesen egyetlen orvost sem. Igazából még háziorvoshoz sem nagyon jártunk, mivel nem nagyon voltunk betegek. Emiatt közvetlen személyes tapasztalatom nem is igazán volt a szakmával kapcsolatban. Valahogy mégis volt egy ideális képem az orvosokról, hogy ők nagyon okosak, tiszteletre méltóak és segítenek az embereknek. Ilyen embereknek képzeltem el őket, ami vonzó volt számomra. De persze volt sok ellenérv is amellett, hogy miért ne legyek orvos. Magának a szakmának vannak olyan a nehézségei, amik például a családalapítással tudnak ütközni, úgyhogy ezek miatt sokáig volt bennem dilemma. A döntés egy ifjúsági istentiszteleten született meg. Az elhívásról volt szó, és ott hirtelen egy belső felismerés jött létre bennem, hogy nekem orvosnak kell lennem. Ez pedig annyira megerősödött bennem, hogy teljesen biztossá váltam abban, hogy ez Isten akarata az életemben. Mondhatni látatlanba hoztam döntést, mivel pontosan nem tudtam mi mellett döntök csak ezt az ideál képet láttam magam előtt. Mégis tudtam, hogy nekem ezt kell választanom. Elmondtam a környezetemnek is, és ők is nagy örömmel fogadták a döntésemet.

‍

‍

Egy ifjúsági istentiszteleten az elhívásról volt szó, és ott hirtelen egy belső felismerés jött létre bennem, hogy nekem orvosnak kell lennem.

‍

Szerinted kiknek való ez a pálya? Mit érdemes átgondolnia annak, aki szintén ilyen irányba érdeklődik?

‍

Alapvetően maga az orvosi szakma, egy segítő szakma, úgyhogy ezt mindenképpen érdemes figyelembe venni. Olyan embereknek érdemes erre a pályára menni, akik szeretnek emberekkel foglalkozni, másoknak segíteni, nem riadnak meg attól, hogy elesett, nehéz helyzetben lévő emberekkel kell találkozniuk és segíteni nekik. Legyenek empatikusak, hogy bele tudjanak érezni az emberek helyzetébe. Emellett maga az orvosi szakma nagyon felelősségteljes munka is. Sok múlik azon, hogy egy orvos, hogyan végzi a munkáját. Ezért is nagyon fontos, hogy aki emellett a pálya mellett dönt, el tudja kötelezni magát, amellett, hogy folyamatosan képezze magát, tanuljon azért, hogy a lehető legjobb ellátást tudja nyújtani a betegeknek.

Amit érdemes még átgondolni annak, aki erre a szakmára adja a fejét, hogy az orvosi szakmának vannak specialitásai, például az ügyeletek. Aki nem nagyon bírja, az éjszakázást annak nem igazán ajánlott ez a szakma. Nyilván az egyetem alatt is lehet ebben edződni a tanulások során, de ha ott valaki megússza, akkor is - a munkája során - mindenképpen szükség lesz arra, hogy az éjszakai munkát is jól bírja. (nyilván ebben szakterületenként vannak különbségek)

Amit még érdemes figyelembe venni, az a családdal való összeegyeztethetősége ennek a szakmának. Ez talán főleg lányok esetében nagyon hangsúlyos kérdés, de erre is van jó példa. Nekem is van egy olyan kolléganőm, akinek öt gyermeke van és emellett két szakvizsgája, jelenleg dolgozik is, és mindkét területet szépen össze tudja hangolni.

‍

‍

Nagyon fontos, hogy aki emellett a pálya mellett dönt, az el tudja kötelezni magát, amellett, hogy folyamatosan képezze magát.

‍

Miért jó/nem jó választás a Semmelweis? Vannak hátrányai? Mi az, amiben erős?

‍

Ami szerintem nagy előnye, az az, hogy a tudományos- és kutató munka nagyon magas szinten zajlik ezen az egyetemen, az egész országon belül is. Nagyon nagy szaktekintélyektől lehet tanulni, azoktól, akik Magyarországon a szakma csúcsát képviselik sok esetben. Amit hátránynak mondanék, hogy a Semmelweis Egyetemhez képest vidéken a gyakorlati oktatás jobban meg van szervezve. Ezt egy volt csoporttársamtól tudom, aki vidékről jött fel Budapestre. Most már viszont itt, a Semmelweis Egyetemen is nagyobb hangsúlyt helyeznek a gyakorlati oktatás fejlesztésére. Ilyen szempontból el tudom mondani, hogy szinte minden gyakorlati dolgot amit most használok a munkám során, tulajdonképpen az egyetem után tanultam meg. Ehhez nyilván jó alapot adott az egyetem, hogy van egy összképem, alap tudásom a dolgokról, de a gyakorlati képzés azért hiányzott.

Köztudott, hogy az orvosi szak az egyik legnehezebb képzés Magyarországon. Sosem jutott eszedbe, hogy rossz döntés volt, csak már késő visszafordulni?

‍

Őszintén szólva, mivel - ahogy az elején is mondtam - bennem ez a döntés egy belső bizonyosság alapján jött létre, ez a konkrét kérdés ilyen módon soha nem fogalmazódott meg. Az megfogalmazódott még a legelején, hogy „Vajon képes leszek-e ezt megcsinálni?”, de igazából az első vizsgaélményem, – ami egy nagy csoda volt igazából az életemben – ezt a kétséget elsöpörte belőlem. Nem azért, mert bebizonyosodott, hogy én milyen okos vagyok és mennyi mindenre képes vagyok, hanem azért, mert az bizonyosodott be, hogy az Úr valóban támogatja ezt a döntésemet. Az, hogy ez az egyetem az egyik legnehezebb, valamilyen szinten igaz, de szerintem vannak ennél nehezebb egyetemek is. Sokat kell tanulni, de nagyon sok logikus dolog van, amik egymásra épülnek, meg lehet érteni a dolgokat és akkor könnyű megtanulni őket. Ilyen szempontból az egyetem nehézsége szubjektív dolog, mert, ha valaki szereti azt, amit tanul, akkor nem fogja annyira nehéznek érezni, ha viszont nem szereti, akkor igazából minden egyetem nehéz. Én összességében tényleg azt tapasztaltam meg, ami az egyik zsoltárban is le van írva, hogy „hagyd az Úrra a te utadat, és bízzál benne, majd Ő teljesíti”. Ha Istenre hagyatkozunk, a dolgok megvalósulnak, nem nekünk kell erőlködni, hanem Ő teljesíti.

‍

Az, hogy ez az egyetem az egyik legnehezebb, az valamilyen szinten igaz, de szerintem vannak ennél nehezebb egyetemek is.

‍

‍
Milyen egyéb tanácsot adnál annak, aki érdeklődik efelé a szakma felé?

‍

Érdemes szerintem betekintést keresni magába a szakmába kicsit közelebbről is. Megkeresni ezen a területen dolgozó embereket, az orvosin tanuló diákokat. Nekem is nagyon nagy élmény volt, amikor egy ismerős egyetemista lány bevitt minket egy anatómia órájára, ahol megnézhettünk egy boncolást. Nagyon sok egyéb ilyen lehetőség van,  bepillantást lehet nyerni abba, hogy valójában milyen egy, ezen a szakterületen dolgozó embernek az élete, milyenek a mindennapok orvosként. Ezeket érdemes kihasználni. Én tulajdonképpen ilyen tapasztalat nélkül döntöttem, mégis legtöbb esetben akkor tud az ember megalapozott döntést hozni, ha először megismeri azt, ami érdekli.