Surjányi Szellő Olívia
Sült pulyka illata terjeng a családi házban. Ezüst ételkészletet az asztalra! Amerikaiak milliói kerekednek fel, hogy meglátogassák szeretteiket nemzetük egyik legnagyobb ünnepe, a Thanksgiving (hálaadás napja) alkalmából.
De vajon miért több a hálaadás ünnepe a pompás tűzijátékoknál, a közös vacsoránál, és a négynapos hétvégénél?
Az amerikai nép életében a karácsony mellett a legfontosabb családi és vallási ünnepet jelentő hálaadás napját Franklin D. Roosevelt elnök kongresszusi rendeletének módosításai szerint minden év novemberének negyedik csütörtökén, idén a hónap 26-án ünneplik meg. A Pulyka napnak is emlegetett ünnepen a családok közös vacsorája során asztalra kerülnek a különféle tradicionális ételek.
Azonban a pulyka, és a sütőtökös piték fogyasztása nem egészen fedi le az USA ezen közismert, és cseppet sem jelentéktelen emlékünnepének valódi tartalmát. Nem szabad hát elfelednünk, hogy miről is emlékezik meg, és miért is ad hálát valójában november 26-án az amerikai nép.
A hálaadás napja azon amerikai ünnepnapok egyike, amelyek nem csak a történelem, hanem a kereszténység szempontjából is nagy jelentőséggel bírnak.
A történet egészen a XVI. század Angliájáig vezethető vissza. Nagy Britannia meghatározó vallási felekezete ekkor a VIII. Henrik király által alapított anglikán egyház volt, amely, bár elszakadt a római katolikus felekezettől, tehát egyfajta reformáción ment keresztül, de gyakorlatban teljesen megőrizte a katolikus egyházmodellt.
Az angol reformáció így hát nem a szellemi megújulást eredményezte, hanem a monarchia fennhatósága alá vonta az egyházat. Ezzel természetesen az Igéhez ragaszkodó puritánok egyáltalán nem értettek egyet.
A puritánok angol protestánsok voltak, akik az egyház megtisztulásán és szellemi megújulásán dolgoztak. Céljuk az volt, hogy a kereszténység igei alapokon, Isten tekintélyén, és ne emberi rendszabályokon, hagyományokon álljon. Rendkívül ellenezték a katolikus szertartásokat, freskókat, vallásos szobrokat és az azok előtti térdhajtást bálványimádásnak minősítették.
A puritánok erkölcsös, bibliaolvasó, egyszerű módú emberek voltak, emellett azonban kiemelkedően képzettek is. Fontosnak tartották gyermekeiket megtanítani olvasni, ezért több iskolát is alapítottak.
Mivel a puritán mozgalom nem csak az anglikán egyházzal ütközött, hanem ezáltal az afölött álló hatalommal is, ráadásul emellett erősen bírálták az abszolút monarchiát, ezért a hívőknek szembe kellett nézniük a megvetéssel, kiközösítéssel és a folyamatos támadásokkal.
Mi sem jelenthetett volna hát jobb lehetőséget számukra álmuk, a tökéletes bibliai alapokon álló társadalom létrehozásának megvalósítására, mint a távoli, bár már feltérképezett, de még benépesítetlen új világ: Amerika meseszép földjei.
Ígyhát halált megvető bátorsággal, feleségeikkel és gyermekeikkel együtt megcélozták az óceánon túli titokzatos földrészt, és 1620. szeptember 16-án útnak indult a reménységgel teli telepesek hajója, a Mayflower. November 11-én sikeresen partra szálltak a mai Massachusetts állam területén, ahol az újonnan alapított kolóniájukat útjuk kiindulási pontjáról Plymouthnak nevezték.
Az élet azonban nem volt olyan egyszerű az új világban. A telepeseknek fele az első évben a zord időjárási körülmények és az éhség áldozatává vált. De történetük nem vereséggel végződött, és bizonyára Isten keze volt ebben, aki segítségükre küldte az őslakos wampanoag törzset. Az indiánok nemhogy életben hagyták az ismeretlen látogatókat, még segítettek is rajtuk, megtanítva őket a túlélésre. Megmutatták nekik, hogyan tudnak élelmet találni a természetben, segítettek nekik elsajátítani a vadászás, a halászás mesterségét, és megismertették velük a kukoricatermesztést, amelyből a telepesek következő év őszére bőséges terméshez jutottak.
Sikeres aratásuk örömére Amerika új lakói 1621 novemberében megtartották a történelem első hálaadásnapi vacsoráját, megköszönve Istennek az évi termést, és azt, hogy mindaddig támogatta, és megsegítette Őket. Természetesen megvendégelték újdonsült szövetségeseiket is, a környékbeli wampanoag indiánokat, akik nélkül nem lett volna esélyük a túlélésre a tapasztalatlan puritánoknak.
Legalábbis a legtöbben így gondolják. Azonban ez inkább egy aratási ünnep volt. Az igazi szoros értelemben vett hálaadás napját először két évvel később, 1623-ban tartották. Ám a népemlékezet sokszor szelektív, és a kettő összemosódott a legtöbb ember tudatában.
Az évek teltek, múltak, és a telepesek birtokba vették az új földterületeket, városokat alapítottak, álmuk valóra vált. Erre felbátorodva újabb európai bevándorlók érkeztek Amerikába, és ahogy mindenki ismeri a történet folytatását, hamarosan megalakult az Amerikai Egyesült Államok.
Erre a gyönyörű történetre emlékezik ezekben a napokban megannyi amerikai család, megőrizve a jó hagyományt, hálát adnak Istennek személyük, és országuk felé tanúsított hűségéért, és a tőle kapott áldásokért.
Az USA azóta a világ csúcshatalmai közé tartozik, azonban érdekes módon az emberek a bátor puritán hívőket azóta se becsülik oly nagyra. A puritán kifejezés a kezdetektől fogva gúnynév volt, és máig is előszeretettel használják pejoratív értelemben a szigorú erkölcsi nézeteket valló emberekre. De vajon ugyanitt tartana, egyáltalán létezne az Egyesült Államok a hősies puritán telepesek kockázatokkal teli, és sok áldozattal járó „felderítő útja” nélkül?
