Halász Naomi
A 20. században egészen más jellegűek voltak az ébredések, mivel az azt megelőző évszázadokkal ellentétben a Szent Szellemre és a nyelveken szólásra helyezték a hangsúlyt.
Az áttörő sikerek mögött gyakran odaszánt, imádkozó szívű emberek álltak, akik a nap 24 órájából nem napi 15 percet, hanem sok-sok órát töltöttek Isten jelenlétében. Tehát kijelenthetjük, hogy az emberi oldalról az ima nagy szerepet játszott az ébredések beindításában és fenntartásában. Milyen nagy ébredésekről beszélhetünk a 20. században?
Az Azusa utcai ébredés előzménye
Az 1900-as években az Egyesült Államokban egy Charles Fox Parham nevű metodista lelkész által indultak el a később ébredéssé bontakozó események. Miután az Apostolok cselekedetének tanulmányozásába mélyen belevetette magát és összehasonlította saját szolgálatát az apostolokéval, rádöbbent hogy a saját szolgálatából hiányoznak a csodák és gyógyulások. Ennek hatására létrehozott egy bibliaiskolát, ahol többek között olyan kérdésekkel is foglalkoztak, hogy mi a Szent Szellem-keresztség alapvető bizonysága. Végül a hallgatók arra jöttek rá, hogy a nyelveken szólás a legfőbb bizonyíték. Egyébként ebben a bibliaiskolában egy hölgy az egyik összejövetel alatt megkapta a nyelveken szólás ajándékát, majd rá néhány napra a többiek is. Parham 1905-ben Houstonban is indított egy bibliaiskolát, ahova csatlakozott William Joseph Seymour prédikátor. Seymour komoly imádkozó ember volt. Több éven át napi 5 órákat imádkozott. Elmondása szerint egyszer a Szent Szellem azt mondta neki: „Jobb dolgok is vannak a szellemi életben, de azokat hittel és imádsággal lehet előhívni.” Ennek hatására nagyobb fokozatra kapcsolt, és napi 7 órát imádkozott, ezután pedig megjött az áttörő siker: 1906. április 9-én a bibliatanulmányozó csoport néhány tagja, majd 12-én maga Seymour is betöltekezett Szentlélekkel, és nyelveken kezdett szólni.
Azusa utca
Idő közben egyre többen kezdtek érdeklődni, egy új helyszínt kellett találni, ahova nagyobb tömegek is elférnek. Los Angeles belvárosában az Azusa street 312. alatt találták meg az erre szolgáló épületet, ahol kezdetét vették a történelmi jelentőségű istentiszteletek. Ez a hely lett a pünkösdi mozgalom leghíresebb helyszíne, ahol 1906 és 1909 között minden nap 3 összejövetelt tartottak. Becslések szerint 1906-ban vasárnaponként kb. 1500 fő gyűlt össze az egykori istállóban. A Los Angelesben történt szellemi események hírére az Egyesült Államok és a világ különböző országaiból misszionárusok keresték fel az Azusa utcában lévő közösséget, hogy ők is betöltekezhessenek Szent Szellemmel. Az összejövetelek alapja a nyelveken szólás és az Isten általi gyógyulás volt.
Walesi kezdetek
Evan Robert volt a walesi ébredés kiemelt alakja. Szegény, de istenfélő családban, a metodizmus kálvini ágát demonstráló felekezet tanításai szerint nőtt fel. Ifjúkorában a szénbányákban dolgozott, de tizenévesen már felelősséget érzett az elveszett lelkek iránt, és 11 éven keresztül könyörgött Wales ébredéséért. Iskolai képzetségben nem részesült, viszont szorgalmasan tanulmányozta a Bibliát.
Az a bizonyos ifjúsági összejövetel
A tűz egy ifjúsági istentiszteleten szállt le, amit Evan tartott. Ez kihatással volt a későbbi eseményekre, ugyanis az istentiszteleteken is nagy számban vettek részt fiatalok. Ezek a fiatalok nagyon buzgók voltak, a nap 24 órájában amikor csak lehetett bizonyságot tettek. Sokszor még kisgyerekek is spontán ima és/vagy dicséret összejöveteleket tartottak. A walesi ébredés élén is fiatal vezetők álltak: Evan 26, a legidősebb testvére, Dan, és barátja, Sydney húszévesek, a többiek még ifjabbak voltak. Az ébredés híre a világ különböző pontjaira is eljutott, ahonnan az akkori idők tekintélyes prédikátorai és egyházvezetők is ellátogattak. A korszak egyik legikonikusabb prédikátora, G. Campbell Morgan bevallotta: „minden képzettségét odaadná Isten jelenlétének csak egy darabkájáért, amely ezeket a gyerekeket körülvette.” Evan és az ébredésben más szerepet játszó prédikátorok nem akarták, hogy az emberek felmagasztalják őket, esetleg bálványozzák személyüket, minden dicsőséget az Úrnak közvetítettek tovább. Ez megnyilvánult abban is, hogy nem adtak interjúkat, nem engedtek fotókat készíteni magukról, a könyvkiadók életrajzírói ajánlatait még csak fontolóra se vették. A közösségi szellemi életet nem építették sablonokra, megszokásokra, hanem hagyták, hogy a Szent Szellem vezesse. Az ébredést nem istentiszteletekre hívó szórólapokkal tartották fent, hanem helyette sokat imádkoztak. Új dicséretforma a „Szellemben való éneklés” is megjelent. Nem voltak énekeskönyvek, amiből énekelhettek volna, hanem egyszerűen valaki elkezdte a dicsőítést, és csak nagyon ritkán volt, hogy az a dal ne illett volna a szellemi közegbe. Amint valaki énekelni kezdett, olyan volt, mintha mindenkit elkapott volna ugyanaz az impulzus, és mindenki rázendített, mintha előre tudták volna, melyik dal fog következni. Gyakran megtörtént, hogy miután egyesek közbenjártak hirtelen a szeretteikért a Szent Szellem késztetésére ezek az emberek eljöttek az istentiszteletre és megtértek. Az emberek nem akartak kimaradni az áldásokból, szellemi életből, ezért gyakran minden alkalmat megragadtak, ami azt jelenti, hogy sokszor éjfélig tartó imaösszejöveteleket tartottak. Ebben az időben nagyon sokakat magával ragadott a kiváló walesi football. Azonban az ébredés hatására a nagy focimániát felváltotta a Szent Szellem, az ima és az Isten iránti való rajongás, és a focisták is az utcáról utcára jártak, hogy bizonyságokat tehessenek. Így nem a focistadionok teltek meg szurkolókkal, hanem helyette a gyülekezetek Istent kereső emberekkel.
Ébredések nyomán
Az ébredések tömegeket, városokat változtattak meg, majd terjedtek egyre jobban, és szerte a világon az egyik ébredés a másik ébredésbe torkollott. Láthatjuk, hogy ezek nem jöhettek volna létre intenzív imaélet, Szent Szellemmel való betöltekezés, nyelveken szólás nélkül. Valamint, ami még nagyon fontos volt, hogy az emberek felállítottak egy sorrendet, amiben magasan az Isten munkája állt az első helyen, Istent tették a középpontba, és nem magukat, élvezeteket, bulizást tették a középpontba. Nemcsak jól akarták magukat érezni az istentiszteleteken, hanem odaszánt életet éltek, és a hétköznapokban is megélték a hitüket.