Kék éjszakában fénylik egy apró folt,

Tűz kicsi lángja fel-feléled, majd holt.

Lenge szél oltja el, majd életre kelti,

Fellobban, mint gyönge láng, a gyújtó félti.

Apró gallyakkal, faágakkal táplálja,

Arcát melegíti keskeny fénycsóvája.

Gyúló falevél zörren meg az éjben,

Pár pillanat múltán porhamuvá ég el.

Nő a keskeny tűz, fadarab ég rajta,

Vigyáz rá, szellőtől óvja az, ki rakta.

Megerősödik a láng, adja melegét,

Embernek ráérősen fűti tenyerét.

Pattog a nagy tűzláng, farönk az alapja,

Könnyű kis anyagát hamar elharapja.

Parazsa millió parányi csillagra hullik szét,

Sötétkék vásznat nyújt neki az éjszakai ég.