Szülőfalvam főterén áll,

áll egy öreg kútkoszorú.

A boldog ember odatér,

és odatér, ki szomorú.

„Ostobaság, babonaság!” -

okít a pap, s az apáca.

Szerencsét hoz, szerencsét ád

mégis, eme vén kútkáva.

Aranytallért beleejtve,

minden óhajt beteljesít.

Koldusból lesz úr egy napra,

kit a csodás talány segít.

No de lássuk, mi történik:

türelmetlen népek hada,

libasorban tornyosulva,

mind-mind az itató rabja.

A téglaperemszegélynél

éltes asszony lába torpan.

Markából, tallért lyukba ejt,

majd rekedtes hangja horkan:

„Egy napra, ha lehetnék én,

legyek újra csak leányka!

Legyek ifjú, legyek bolond,

S legyek harmatos virág ma!”

Szemek tátva, szájak tátva.

Fiatal lány az agg helyén.

A csodakút ekhója szól:

„Élvezd ki! Éjfélkor elvész.”

A téglaperemszegélynél

szegény ember megáll nyomban.

Tallérját a lyukba vágja,

majd vérmesen mondja, mondja:

„Egy napra, ha lehetnék én,

legyek gazdag, dicső koma!

Legyek módos, legyek busás,

s legyek teli kincsesláda!”

Szemek tátva, szájak tátva.

Burzsuj támad a pór helyén.

A csodakút ekhója szól:

„Élvezd ki! Éjfélkor elvész.”

A téglaperemszegélynél

szerelmes legény sertepertél.

Karjával garast lyukba dob,

s a mély likba belebeszél:

„Egy napra, ha lehetnék én,

legyek madár, szárnyas álom!

Röpüljek az égen amott,

míg kedvesem megtalálom!”

Szemek tátva, szájak tátva.

Csőrös suhanc szárnyra kél.

A csodakút ekhója szól:

„Élvezd ki! Éjfélkor elvész.”

A Nap ereje fogyva-fogy,

a Hold ereje nőttön-nő.

Az álmoknak vége szakad,

s Kelet felől egy vándor jő.

A téglaperemszegélynél

pihen a fáradt szomjazó.

Tenyérből tallér lyukba hull,

a kimerült hang hablatyol:

„Vizet áldjál édes kutam,

Nem kell nekem csoda, varázs.

Szomjam oltom, s megyek tova,

az én vágyam a szabadság!

Hisz az álmok véget érnek,

pillanatok elévülnek,

ki fiatal, majdan vén lesz.

Légy szabad, s örökké élhetsz!”

Szemek tátva, szájak tátva,

Csodakút ekhója szól most:

„Hát igyál vándor, s légy szabad,

többet ne érjen semmi gond!”